A Tolkien-varázs Peter Jackson miatt eddig nem hatott rám. Ifjabb éveimnek legnagyobb filmélménye volt a Gyűrűk ura- trilógia (szerény, tökéletesen elfogult véleményem szerint A király visszatér minden idők legjobb fantasy-filmje), de elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy rögtön a látványos mozifeldolgozás után nekiugrottam Tolkien klasszikusának és - halálra untam magam rajta. Ez nem mostanában volt, de annyira sokkolt az élmény, hogy máig nem próbálkoztam újra. Aztán jöttek a hobbit - filmek, amelyeket kezdetben utáltam, de egyre jobban megkedveltem, és megígértem magamnak, hogy ha a végső felvonás tetszeni fog, akkor elolvasom Tolkien pár száz oldalas könyvét. Nos, Az öt sereg csatáját imádtam, ezért ígéretemhez híven elzarándokoltam a könyvtárba, és nekifogtam az olvasásnak. És elsüllyedt körülöttem az idő, képtelen voltam letenni a könyvet, magába szippantott a történet (dacára annak, hogy minden fordulatát ismertem már a filmvászonról). Miért? A stílus miatt.
Nagy szerencsém volt, egy olyan kiadás került a kezeim közé, amely Szobotka Tibor klasszikus fordításán alapul, de a Gyűrűk ura trilógia világsikere után frissítették a szövegét, hogy minden Középfölde-fan követni tudja, hogy ki kicsoda a történetben, és nagyon érdekes kiegészítő infókat is tartalmaztak az oldalak, többek között Tolkien saját maga által készített képeivel, illetve Alan Lee (akit Peter Jackson is szerződtetett a filmhez a dizájn részlegre) zseniális illusztációival.
Szóval, a stílus. Tökéletes tündérmesét kaptam, mintha a nagypapám (miért ő? mert imádott az unokáinak mesélni, és nagyon jól csinálta!) mesélte volna egy hideg téli éjszakán, a három diploma dacára másodpercek alatt kisgyerek lettem újra, aki csillogó szemekkel falja az oldalakat, merül el egy másik világban, amely tele van Tolkien végtelen fantáziájának teremtményeivel, úgymint koboldokkal, törpökkel, tündékkel, sárkánnyal és természetesen a címadó hobbittal. Többször is elámultam azon, hogy milyen különbségek fordulnak elő a filmhez képest, azon pedig teljesen ledöbbentem, hogy Elrond úr valójában csak féltünde (ehhez a sokkhoz tudni kell, hogy nekem a tündék a kedvenceim, és Völgyzugoly urát különösen nagyra tartom), de csak másodpercekre álltam le e miatt az olvasással, mert le nem maradtam volna egyetlen kalandról sem.
"Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit". Tolkien egyetemi professzor volt, és egy dolgozatot javított éppen, amikor a semmiből eszébe jutott ez, a mára már klasszikussá vált mondat és gyorsan leírta a papírra, hogy ne felejtse el. A többi már történelem, az első hobbit-könyv 1937-ben(!) jelent meg, elsöprő sikert aratott, imádta kicsi és nagy, nem fogott rajta az idő, hiszen a professzor olyan egyedi, szórakoztató és tökéletesen kidolgozott történetet küldött a nyomdába, hogy képtelenség beleunni.
Nem lettem Tolkien-fan (túlságosan racionális közgazdász vagyok ahhoz, hogy a fantasy műfaja átvegye az elmém felett az uralmat), egyszerűen csak imádtam ez a bájos könyvet, szerintem még idén belefogok A Gyűrűk urába!
Szórakoztató, fordulatos, letehetetlen Tolkien-klasszikus, kötelező darab!
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése