George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja

Végre elstartolt a Trónok harca legújabb évada, ismét visszatértünk Westerosba, ahol a Hét Királyság eseményei garantáltan fenn fogják tartani az érdeklődésünket. Olyan gyorsan forgatják a sorozatot, Martin pedig olyan lassan írja a könyveket, hogy hosszú távon biztosan lesznek komoly eltérések, de igazából nem számít, alig várjuk már, hogy újra vérben, intrikában és szexben gázoljanak a szereplők.

Rajtam olyannyira úrrá lett a Vastrón körüli felhajtás, hogy nem igazán bírtam ki holnapig a következő részig, muszáj volt még olvasnom valamit a Westeros-ban történtekről. A könyveket már többször olvastam, viszont szerencsére Martin nemrégiben írt egy rövidebb történetet, afféle előzményt, amely abban a korban játszódik, amikor még a Targaryenek uralkodtak a hét királyságon. Gyorsan elő is kerítettem a könyvet, és gyorsan ki is végeztem ezen  a szép vasárnapi napon. Összességében jól szórakoztam, de nem kicsit vagyok csalódott: ez a könyv egy ujjgyakorlat, hiányzik belőle a sorozat zsenialitása.

Egy idős kóbor lovag a halála előtt lovaggá üti fegyverhordozóját, aki amúgy nem dicsekedhet nemesi felmenőkkel, hiszen Dunk a Bolhavégen született Királyvárban. Egy lovagi tornán próbál nevet szerezni magának, amely azonban tragédiába fullad, így egy rangrejtett Targaryen fegyverhordozóval az oldalán hosszú útra indul, a kóbor lovagok nem könnyű életét élve az intrikák sújtotta Hét Királyságban, amelyben nemcsak a sárkányok haltak már ki, de a lovagi becsület is...

Nem mondanám unalmasnak a regényt, de tényleg hiányzik belőle az a bizonyos plusz, ami a Tűz és Jég dala sorozatban megvolt. Martin ennél sokkal többet és jobbat tud, ezúttal nem erőltette meg magát, tisztes középszerrel örvendeztette meg az olvasókat. Erős utánérzés az alkotás, bár akad benne jó néhány váratlan fordulat, de nem vágnak földhöz az események. A főszereplő alakja érdekes, de nem eléggé, ennél sokkal erősebb karakterekhez vagyunk szokva. A westerosi hangulat megvan, ezért nem teljes csalódás a könyv, de tényleg csak a hiányérzet csökkentésére elég, semmi másra. 

A sorozat nyomába sem ér ez az előzménytörténet, egyszer érdemes elolvasni, de ne várjunk tőle túl sokat, nem nyújt  maradandó élményt.

6/10

Adele McConnell: Vegán szakácskönyv

Ha nem lenne egy vegán ismerősöm, valószínűleg az életben nem kerülök a vegán konyha közelébe. . Viszont, amikor meglátogatott, természetesen  vegán menüt főztem és ettem, melynek következtében rájöttem, hogy ez finom! És mivel egészséges is, meg amúgy is életmódváltásban vagyok, nem láttam akadályát, hogy ha a szemem elé kerül egy-egy vegán recept, ne próbáljam ki. És mivel továbbra is nagyon finom volt a végeredmény, nagyon kíváncsian lapoztam bele ebbe a könyvbe, amikor mozi előtt befutottam a könyvesboltba a megrendelt olvasnivalóért és volt még időm nézelődni. Miután több receptet is azonnal kiszúrtam magamnak, úgy döntöttem, egyszerűbb megvenni a könyvet, mint később a netről visszakeresni a recepteket, így végül őt is hazahoztam.

Nagyon jó ötlet, hogy a könyv elején kapunk egy rövid  összefoglalót a növényi alapú gasztronómiáról. Senkit nem akar rábeszélni a szerző arra, hogy áttérjen a vegán konyhára, csak elmondja, hogy neki milyen jó tapasztalatai vannak vele, és mivel gasztromán, imád kreatívkodni a konyhában. Szép képeken ínycsiklandozó receptek sorakoznak, elég jól strukturálva, viszont sajnos az nem volt szempont, hogy egyszerűbben vagy bonyolultabban elkészíthető finomságról van szó, tehát a műfajban totálisan kezdő konyhatündérnek (=nekem) végig kell olvasnia az utolsó betűig minden receptet, hogy felmérje, képes-e jelen tudásszintje alapján elkészíteni. Jelentem, nem annyira bonyolultak a leírások, mint gondoltam, viszont nagyon sokhoz kell olyan konyhai segédeszköz (pl. nagy teljesítményű turmixgép), amely egy nem vegán konyhában nem biztos, hogy megtalálható. A másik nagy probléma, hogy elég sok olyan alapanyag van, amelyet elég nehéz beszerezni, és nagyon drága, ezért néhány receptért nyilván nem érdemes beszerezni.

Mindezzel együtt nagyon sok jó kis szakácskönyv ez, jó ötleteket találunk benne, nem vegánok is  nyugodtan kísérletezhetnek ezzel a kicsit bonyolult, de egészséges és finom konyhával!

8/10

Bíró Szabolcs: Anjouk

Törpe jelenükből egyre gyakrabban menekülök gazdag múltunkba, imádom a történelmi regényeket. A műfajban a legjobb szerintem most  a Hunyadi-saga, de a dobogó második foka Bíró Szabolcs számára van fenntartva már jó ideje, és legújabb könyvét olvasva biztos vagyok benne, hogy ez még sokáig így is marad. Szinte az összes megjelent alkotását olvastam az írónak, ezért nyugodtan mondhatom, hogy eddig ez a legsikerültebb műve, beérett a sok éves munka, kialakult az összetéveszthetetlen stílus, amelynek köszönhetően az olvasó úgy érzi, ő is részese az eseményeknek. 

Bátor Attila a rozgonyi csata után visszavonult a katonaélettől, békés gazdálkodóként éli nyugalmas életét, szép felesége és életrevaló fia a mindene. Aztán egy nap megjelenik nála Anjou Róbert király, és közli vele, hogy legnagyobb ellenfele, Csák Máté meghalt, így eljött az ideje annak, hogy az egész országot uralma alá hajtsa, ehhez azonban szüksége van egykori kiváló katonájára és barátjára. Nem könnyű szívvel indul el a már nem fiatal vitéz harcos a csatákba a király oldalán, de ahogy az idő telik, egyre inkább rájön, hogy ez az ő igazi közege, nem a birtok. Amíg azonban  ő az ország dolgában jár, odahaza árulás miatt elvész minden, ami kedves neki...

Letehetetlen a könyv, izgalmas, fordulatos, teli érdekes karakterekkel akik között akad nemes, közrendű, szegény és gazdag, jó és rossz, és a sok szálon futó események természetesen összefutnak a végén. Teljes képet kapunk a középkori Magyarországról, a nagypolitikától a legalsó néprétegek életéig. A nyelvezetet külön élvezet olvasni, szórakoztató stílusban ismerhetjük meg eleink mindennapjait, a ruháktól az étkezésen keresztül a szóhasználatig. 

Egy 10 kötetesre tervezett regényfolyam első részéről van szó (nem meglepő módon az Anjou - ház történetét ismerhetjük majd meg belőle), amely kiválóan sikerült, úgyhogy már most elkezdtem számolni a perceket, amíg megjelenik a folytatása. 

Ez a történet üvölt a filmvászon után, kiváló könyv, kötelező darab, nem csak a történelem szerelmeseinek!

10/10

Vegetáriánus ételek

Itt a tavasz, elegünk van a nehéz ételekből, sorra érkeznek a zöldségeshez a szebbnél szebb zöldségek és gyümölcsök, naná, hogy megjön a kedvünk valami finomat készíteni belőlük! Jómagam nem vagyok vega (bár nem belőlem élnek a hentesek, a legritkább esetben készítek csirkén kívül húsos ételt), de imádok kísérletezni az ízekkel és a különböző alapanyagokkal. Éppen a vidám, harsány színek hívták fel a figyelmemet erre a kiadványra, amikor mozira várva besétáltam a könyvesboltba. Csak belelapoztam, és tudtam, hogy ez nekem kell!

Izgatottan olvastam végig a recepteket, a hétvégi és a jövő heti menü azonnal eldőlt, csak győzzem kipróbálni a rengeteg finomságot, amit találtam benne. Gyönyörű a kivitelezés, zseniális fotókon lehet gusztálni az egészséges ételeket, a külcsínnel tehát semmi probléma sincs. A belbecs viszont hagy maga után egy hangyányi kivetnivalót. Jó ötlet volt, hogy évszakok alapján rendszerezték a finomságokat, viszont jó lett volna, ha ezen belül is kialakítanak egy tematikát, mert így egy idő után kicsit nehéz követni a recepteket. De ennél több bajom nincs a könyvvel, alig várom, hogy holnap elintézzem a hétvégi bevásárlást, és kedvem szerint válogassak az olyan lehetőségek közül, mint pl. tavaszi kölessaláta retekkel, zellerpizza mandulával, madártejben sült alma, spenótos töltött krumpli...

Látványos, ínycsiklandozó és egészséges ételeket tartalmazó szakácskönyv, kötelező darab!

8/10

Michael Crichton: Őslénypark

Idén újra végignézhetjük a moziban, mi lesz a következménye annak, ha az ember Istent játszik, és régen kihalt dinoszauruszokat támaszt fel. Sok évvel ezelőtt tört ki a dinóláz, Spielberg olyan csodát varázsolt a filmvászonra, amelyet egy életre megjegyeztünk magunknak (T-rex, velociraptorok, emlékszünk, ugye?). Az első rész hatalmas siker volt, a második elment, a harmadikat méltán felejtettük el. De újra itt vannak az ősidők szörnyetegei (na jó, belátható időn belül jön Starlord, hogy megküzdjön velük), én pedig úgy döntöttem, hogy pótolom a könyvet (elkezdtem egykoron, de ugyanúgy jártam vele, mint a Gyűrűk urával: unalmas volt a film után). Nos, őszintén szólva nem sokat vártam tőle, és kellemesen csalódtam: egy nagyon izgalmas, jól megírt, kiváló történetről van szó. Nem mondom, hogy jobb, mint a film (az "élő" dinókat nem lehet überelni), de van olyan jó!

Furcsa halálesetek történnek egy titokzatos sziget közelében. Dr. Alan Grant-et felhívja egy különc milliárdos, Hammond, hogy töltsön nála egy hétvégét kolléganőjével, Ellie Sattler-rel. Mivel ásatásainak egyik legnagyobb támogatójáról van szó, ezért nem túl lelkesen, de eleget tesz a meghívásnak. A helyszínen tudja meg, hogy egy őslényparkról van szó, ahol a tudósok génmanipulációval életre keltették a dinoszauruszokat. Kezdetben úgy tűnik, minden rendben van, de aztán az emberi tényező megzavarja az idillt. Egy informatikus pénzéhsége miatt összeomlik a számítógépes rendszer, a dinók elszabadulnak, a szigeten tartózkodó emberek pedig az életükért küzdenek...

Mivel nem úgy kezdődik a könyv, mint a mozi, hamar felkelti az olvasó figyelmét, függetlenül attól, hogy a végkifejletet ismeri. Spielberg nem véletlenül vette meg a jogokat, ez a történet kiabált a filmvászon után. A karakterek ismerősek, de mégis nagyon mások, és a sorsuk is másképpen alakul, mint ahogyan azt a moziból ismerjük. Sokkot kaptam attól, hogy Ian Malcom nem éli túl az ősvilági kalandokat, a másik nagy meglepetés pedig az volt, hogy Hammond korántsem az az álmodozó nagyapó, akit Richard Attenborough tett halhatatlanná. Sokkal jobban kihangsúlyozásra kerül a klónozás erkölcsi vetülete, van min gondolkodni a sorokat olvasva. Mindvégig izgalmas a történet, Crichton jól felépítette a dramaturgiát, én nem tudtam letenni a könyvet, halálra idegeskedtem magam azon, hogy most akkor a dinók fognak nyerni, vagy az emberek. Ja, és két T-rex van jelen a könyvben, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok, mert kiváló darabról van szó!

Izgalmas, elgondolkodtató könyv, kötelező darab!

9/10

Steven Saylor: A nílusi rablók

Divatba jöttek a történelmi tárgyú könyvek, végtelen számban jelennek meg a piacon a legkülönbözőbb minőségű darabok a műfajban. Nincs könnyű helyzetben az, aki a históriának olyan szerelmese, mint én. Nem viselem jól a silány fércműveket, amelyek tele vannak ordító történelmi hibákkal, el sem tudom mondani, hány ilyen könyvet vágtam már falhoz. Mert egy ilyen műfajú alkotás akkor lesz igazán olvasmányos, ha olyan írta, aki tisztában van azzal a korral, amelyben az események zajlanak. Sajnos nem mindenki szánja rá az időt a kutakodásra, az eredmény pedig így nem lehet igazán szórakoztató. mivel a karakterek nem lesznek hitelesek. Sok csalódás után én már egyre inkább biztosra megyek, és mivel Steven Saylor amúgy történész, és már nem kevés könyvet olvastam tőle, ezért teljesen nyugodtan vettem a kezembe ezt a darabot is. Nem is csalódtam, hozta a szokásos színvonalat az író, igaz, ennél többet nem, a csoda nem történt meg, de tisztes iparosmunkáról van szó, izgalmas , fordulatos, olvasmányos, vagyis jó könyv!

Ebben a történetben Gordianus, a Nyomozó még fiatal, és ezúttal nem Rómában űzi a mesterségét, hanem Alexandriában. Még nem gazdag, de már vele él rabszolganője, Bethesda, akibe halálosan szerelmes. A 22. születésnapját is együtt ünneplik, azonban nem ez lesz az ifjú római legszebb napja, ugyanis a szeretett nőt elrabolják. Mint kiderül, összetévesztették egy rá nagyon hasonló színésznővel, akiért komoly váltságdíjat várnak gazdag szeretőjétől. Gordianus-nak így nem marad más választása, mint elindulni egy törvényen kívüli banda tanyájára, keresztül a nagyon komoly válságban lévő Egyiptomon...

Izgalmasan kezdődik a történet, Gordianus éppen Nagy Sándor sírját rabolja ki nem éppen illusztris társaságban, és elkezdi elmesélni, hogyan került ebbe a helyzetbe. Kicsit nehezen indulnak be az események, de amikor a szerelmes fiatalember végre elindul Bethesda után, oldalán egy kotnyeles rabszolga fiúval, egyre érdekesebb kalandokba keveredik, miközben kiváló helyzetképet kapunk a politikai helyzetről, megismerhetjük, hogyan élik meg ezeket az eseményeket a mindennapi emberek, szegények, tisztes polgárok és a gazdagok, tehát a korabeli Egyiptom teljes társadalmi spektruma feltárul előttünk. Miközben zajlanak az események (egy rablóbanda tagjaként kedvenc Nyomozónk nem igazán ér rá unatkozni), a krimiszál sem hanyagolódik el, a humor sem hiánycikk, vagyis nagyon jól lehet szórakozni a könyvön, és lehet izgulni, hogy vajon megtalálja - e szeretett Bethedáját Gordianus, és hogyan fognak kikeveredni abból a nagypolitikai slamasztikából, amelybe belekeveredtek. 

A karakterek jól meg lettek írva, talán a történet vége lett egy kicsit túl szirupos, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Összességében a szokásos Saylor színvonalat kapjuk, ennél nem többet és nem kevesebbet. A világot nem váltja meg a Nyomozó sorozat ezen darabja, de simán bele lehet feledkezni.

Szórakoztató, tartalmas könyv, amelyet nem csak a történelem szerelmeseinek érdemes elolvasni!

8/10

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura trilógia

Egy fantasy mind felett. Ez volt egykoron Jackson trilógiája, amely ifjabb éveim egyik legnagyobb filmes élménye volt. Azonnal elkezdtem anno a könyvet is természetesen, de a látványos mozi után nagyon unalmasnak találtam a történetet, így hamar abbahagytam. Csak most gondoltam úgy, hogy minden előítélettől mentesen, maximális kíváncsisággal végig tudom olvasni Tolkien gigantikus hosszúságú (3x600 oldal!) tündérmeséjét. Nem csalódtam, annak ellenére végigizgultam a történetet, hogy minden fordulatát ismertem a filmekből, annyira olvasmányos stílusban került megírásra a három könyv.

Középfölde békés élete lassan, de biztosan semmivé lesz, mert a múlt újraéledt árnya sötét leplet borít a világra. Az emberek, a tündék, és a törpök összegyűlnek Elrond úr házában, a mesés Völgyzugolyban, és eldöntik, hogy az Egy Gyűrűt meg kell semmisíteni, a Végzet Hegyén bele kell vetni abba  a tűzbe, melyből született, másként nem pusztítható el a gonosz. A Gyűrűhordozó azonban nem közülük kerül ki, hanem egy hobbit a Megyéből, Zsákos Frodó vállalja magára súlyos terhet. Heten indulnak el a hosszú és veszélyes útra, melyen halálosan veszélyes kalandok várnak rájuk...

1800 oldalon keresztül nem könnyű fenntartani az érdeklődést, pláne úgy, hogy az ember lánya fejből tudja, hogy kivel mi fog történni, ennek ellenére már az első oldalakon beszippantott a gyönyörű mese, egyhuzamban olvastam végig a három könyvet. Van némi eltérés a filmtől (de semmi lényeges), a csatajelenetek - amelyeket én személy szerint imádtam a moziban - nem annyira lettek kiemelve (a Helm szurdoki csata csak egy fejezet!), tehát nem az akciókon van a hangsúly, hanem a kalandon, és Középfölde életének bemutatásán. Az események sodrában ugyanis megismerjük a Tolkien teremtette világot, mesés tájakon járunk a szereplőkkel, nagyon különböző népeket ismerünk meg. A végső pusztulás szélén mindenkinek össze kell fognia, hogy Mordor sötét Ura ne vehesse át a hatalmat szeretett földjükön. Mint minden mesében, a jó itt is győz a rossz fölött, de addigra minden gyerek és felnőtt olvasó megtanulhatta, mit jelent a barátság, a bátorság és milyen lelki kínt jelent a lelki tusa saját magunkkal. A stílusának köszönhetően abszolút mértékben olvastatja magát a könyvfolyam, Tolkien kiválóan értett ahhoz, hogyan kell elvarázsolnia kis és nagy olvasóit. Ne felejtsük el, hogy egy nyelvészprofesszort tisztelhetünk benne, a tünde nyelv nem halandzsa, ő maga alkotta meg! Letehetetlen, kizárólag akkor álljunk neki, ha van elég időnk egymás után elolvasni a három könyvet!

Tolkien mesevilága azonnal magába szippantja az olvasót, egyszer az életben mindenképpen el kell olvasni, kötelező darab!

10/10

Borbás Marcsi: A sűrűje

Borbás Marcsi személyisége finoman szólva sem varázsolt el, ennek ellenére nagyon szeretem Gasztroangyal című tévéműsorát, mert egyrészt csodás településeket és értékes(!) embereket ismerhetünk meg belőle, másrészt pedig zseniális receptek sorával örvendeztetik meg a nézőket. Halálosan szerelmes vagyok a jó értelemben vett falusi receptekbe (=egyszerű, de nagyszerű, tele igazi ízzel és nagymamaillattal), ezért nagyon vártam már, hogy a kezembe vehessem a tévéműsorban bemutatott ínycsiklandozó finomságokat tartalmazó szakácskönyvet. Nem csalódtam, rengeteg receptbe azonnal beleszerettem, "sajnálattal" konstatáltam, hogy nem mostanában lesz belőlem fitneszmodell, még jó, hogy elég szigorú személyi edzőm van, így van esély arra, hogy nem fogok végzetesen elhízni, mire végigfőzöm/sütöm a könyvet. 

Lássuk be, a falusi receptek nem felelnek meg a mostanában divatos egészségideálnak, ellenben nagyon finomak, és táplálóak. Bár jómagam városi vagyok, de teljes mértékben magaménak vallom azt a feelinget, ami árad a könyv minden egyes oldaláról: hedonista, az életet és az ételt teljes mértékben élvező, a hagyományos ízek és értékek előnyben részesítése. Nagyon praktikus tanácsokat kapunk Marcsitól, amelyet minden háziasszonynak ismernie kell (nagy bánatom, hogy én ezeket az alapvetéseket csak könyvből tanulhattam meg, mert nem volt aki elmondja ezeket a titkokat) a tésztakészítéstől a burgonyák fajtáin át a bevásárlások tervezéséig. A receptek  követhetőek, jól strukturáltak, a fotók ínycsiklandozóak, a leírások ízesek, jó olvasni őket.

A mindennapi rohanásban érdemes időnként belenézni ebbe a könyvbe, mert nagyanyáink bölcsessége árad belőle, béke és valahol mélyen mindenki által vágyott falusi nyugalom hatja át az oldalakat. Az egyetlen hibájának talán azt tudom felróni, hogy túl sok a  recept, egy idő után elfárad a szem, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Azt hiszem, el sem teszem a szakácskönyvet az asztalról, úgyis nagyon sokat fogom forgatni mostanában. A halas recepteken kívül (azt ugyanis látni sem bírom) szerintem záros határidőn belül sorra fog kerülni minden finomság belőle!

Szép, tartalmas szakácskönyv, telis-teli ízes receptekkel, kötelező darab!

9/10

Katarina Mazetti: Családi sírbolt

Kis családom már nagyon régen előre sajnálja leendő férjemet (akivel még nem találkoztam, igaz, annyira nem is kerestem), ugyanis nem vagyok sima eset, valószínűleg nem lesz fáklyás menet a velem történő együttélés. Ugyanakkor az összes családos ismerősöm azt mondja, hogy milyen jó nekem, mert szingliként csak magammal kell foglalkoznom, eszembe ne jusson férjhez menni, a babaprojektet pedig halasszam, amíg lehet (erről az a véleményem, hogy majd én eldöntöm, hogy mikor szeretnék gyereket, de először is az apukát kellene megtalálnom hozzá). Sorjáznak a történetek, a panaszok, és persze a boldog ömlengések is a közös életről, attól függően, hogy a pár éppen melyik korszakát éli. Én részemről fatalista vagyok, ha jőni kell, majd jönni fog az igazi, addig is élem a kis életemet úgy és ahogyan nekem tetszik. De ettől még istenien tudok szórakozni a párkapcsolatok mennyéről és pokláról szóló könyveken. 

Betegre nevettem magam az írónő A pasi a szomszéd sír mellől című könyvén, amely arról szól, hogyan szeret egymásba két teljesen különböző ember, a parasztgazda Benny és a könyvtáros Desirée. A történet ott ért véget, hogy bár szakítottak és mindketten egy hozzájuk tökéletesen illő emberrel próbálnak új életet kezdeni, mégis úgy döntöttek, tesznek három kísérletet a gyereknemzésre, ha összejön a baba, együtt maradnak. A folytatást már ebből a könyvből tudjuk meg. Természetesen amilyen szerencséjük van, megfogan a kicsi, így jöhet a közös, boldognak álmodott élet, Desirée kiköltözik a tanyára Benny-hez. Kezdetben nagyon boldogok, de sajnos az évek múlásával bebizonyosodik, hogy a szerelem nem győz le mindent, a mindennapok küzdelmeiben a legnagyobb hőfokon égő érzelmek is megfakulnak...

Nagyot csalódtam sajnos a könyvben, a közelében sincs az első résznek. A stílussal továbbra sincs probléma, de sajnos nem sikerült olyan érdekfeszítően és szórakoztatóan megírni a fiatalok házasságának történetét, mint a szerelmük hajnalát. Ezt is egy szuszra olvastam végig, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy unatkoztam közben, de nem is nevettem magam halálra rajta. Valószínűleg túl hosszú időszakot ölelnek fel az események, így természetszerűleg felszínessé váltak a karakterek. Az első résznek éppen az volt a varázsa, hogy két teljesen különböző ember próbált együtt élni, most viszont azt követhetjük figyelemmel, hogyan alakul ki a közös nevező, és ezzel együtt hogyan szürkül el a főszereplők egyénisége. Desirée kékharisnya, vega értelmiségi lányból végül mindennapi farmerfeleség lesz, Benny, nos ő nem sokat változik, de egosita alakból felelősségteljes férj és apa lesz. Nem ez a baj, hanem az, hogy ezt a folyamatot nem sikerült olyan sodró lendülettel megírni, mint az első részt, nem tud magával ragadni a történet. Sajnálom, mert ennél sokkal több volt ebben a könyvben és a témában is. Ettől függetlenül érdemes elolvasni egyszer a könyvet, tökéletes kikapcsolódást nyújt, de sajnos teljesen felejthető élményt is.

Közepesen szórakoztató könyv a családi élet szépségeiről és csúfságairól, amelyből sajnos hiányzik az első rész zsenialitása.

6/10

Ugron Zsolna: A nádor asszonyai

A Báthory-vérnek nem lehet parancsolni. Elveszhet a páva-trón, az enyészeté lehet a mesés családi vagyon, a hamvas bőr, Erdély tragikus sorsú dinasztiájának leszármazottja akkor sem engedhet a büszkeségből, ha száműzték, megtalálja a módját, hogy végül az ő akarata érvényesüljön a soha nem volt Tündérország életében. Úgy alakítja az eseményeket, hogy azt hiszik, őt használják fel kémként a hatalom átmeneti birtokosai, de valójában az ő akarata érvényesül. Hát igen, Báthory Anna még romjaiban is képes arra, hogy bosszút álljon a testvéréért, és gondoskodjon arról, hogy az ő vére irányítsa az ország sorsát, miután ő már távozott az árnyékvilágból.

Ha esetleg még valakinek nem tűnt volna fel, a történelmet soha nem a férfiak irányították, a mögöttük álló asszonyok érvényesítették az akaratukat rajtuk keresztül. Ugron Zsolna Úrasszonyok-sorozatának második kötete ezt mutatja be stílusosan, de egy kicsit felszínesen és túlírtan. Az erdélyi menyegző hatalmas siker volt, és valóban egy jó könyvet is tisztelhettünk benne, magasan volt tehát a léc, amelyet ezúttal sajnos nem sikerült megugrani. Egyrészt eléggé háttérbe szorult Báthory Anna alakja, túl sok karakterre összpontosít az írónő, csak a könyv vége felé kerül újra előtérbe, de akkor aztán nem ismer könyörületet, családja érdekében mindent megtesz, hogy Erdély trónja olyan ember kezébe kerüljön, akit ismét egy Báthory irányíthat, ha már férfiágon kihalt az uralkodásra született dinasztia. Sok évtizedes száműzetés sem tudta kiölni belőle a sárkány tüzét, még hamvaiban is képes arra, hogy elpusztítson mindenkit, aki az útjában áll. És természetesen a nagy szerelem, Eszterházy nádor sem menekülhet bosszújától igaz, nem őt emészti el, hanem a családját, elsősorban pedig a nádorasszonyt, a kedves, ártalmatlan Nyáry Krisztina, aki megkapott mindent, ami Annának járt volna, és ezért pusztulnia kellett. 

Kár, hogy ez a hatalmas szenvedély csak nyomokban fedezhető fel a könyvben, amelynek nagyon jó stílusa, de erősen gomolygó története van, amely sajnos nem tud magával ragadni. A legnagyobb erénye az, hogy kiválóan bemutatja, milyenek voltak a hétköznapok Erdélyben, a politikai események, az arisztokraták ármánykodásai, és legfőképpen azt, hogyan irányították az asszonyok a háttérből az ország dolgait. Csak a szerelem, a romantika veszett ki a történetből, meglepően komor és sötét a könyv hangulata. Nem mondanám unalmasnak, de nem is olvastam olyan mohón a lapokat, mint az előző könyv esetében. Mindezzel együtt ez még mindig egy minőségi lektűr, nem ment el a kedvem a sorozattól, habár már kicsit kisebb lelkesedéssel várom a következő felvonást (bár annak már  Báthory Zsófia lesz a főszereplője, ő sem egy unalmas személyiség...).

Szép, de kicsit üres történelmi tabló, amelyből hiányzik az előző rész sodró ereje.

7/10

Bud Spencer: 80 év alatt a Föld körül

Nem érdekelnek a fanyalgó megjegyzések, én még ma is imádom a Bud Spencer-Terence Hill filmeket! Akárhányszor leadja a tévé, mindig megnézem őket, és bár már kívülről ismerem a történeteket, még mindig betegre tudom nevetni magam rajta. Ezek az alkotások a közönségnek készültek, és olyan jól eltalálták a két főszereplő karakterét, annyira jó szöveget írtak nekik, hogy még ennyi év után is hat ránk a varázsuk. Alacsonyan szállnak bennük a pofonok, nincs hiány poénokból, a dögös Terence és a mackós Bud verhetetlen páros még ma is! Habár nekem pasiban a magas, sportos fiúk jönnek be, mégis Carlo Pedersoli (akiről ma már senki nem gondolná, hogy egykoron olimpiai bajnok vízipólós és világszintű úszó volt) a kedvencem, az ő egyszerű, jólelkű, emberi alakját már kicsi koromban a szívembe zártam. 

De múlnak az évek gyermekkorunk kedvence felett is, hihetetlen, de már túl van a 80-on. Néhány éve jelent meg önéletrajzi könyve, amelyet természetesen azonnal elolvastam, és mivel imádtam, hirtelen felindulásból el is követtem róla egy portrét a filmes blogon. Hatalmas siker lett világszerte az óriáscsecsemő életének regénye, törvényszerűen érkezett a folytatás, amely természetesen a közelében sincs az első könyvnek, de ennek ellenére jó olvasni, mert szórakoztatva tanít meg benne sok mindent az életről egy idős ember a fiatal olvasóknak. Nem, ebben sincsenek szaftos magánéleti pletykák (Bud több mint 50 éve nős, soha nem voltak botrányai, ő egy egyszerű olasz férj, apa és nagypapa), forgatási sztorik is csak elvétve, viszont ha figyelmesen olvassuk a sorokat, nagyon okos gondolatokat találunk benne. A világhírű színész olyan dolgokra hívja fel a figyelmet a saját élettörténetén keresztül, mint a család fontossága, a jó házasság titkaiba is beavatja az olvasókat (istenien szórakoztam a sorain, egy megveszekedett papucsférjről van szó!), nem hallgatja el üzleti és emberi bukásait sem, mindezt könnyed, szórakoztató stílusban, úgy, ahogyan a filmekben megszokhattuk tőle. 

Azonban sajnos nem áll össze egységes egésszé a könyv, nem mondanám, hogy csak azért íródott, hogy még egy bőrt lehúzzanak az olvasókról (Bud sikeres üzletember, biztosan nem a pénzért adta ki ezt az írást a kezei közül), de nem is sikerült eldönteni, hogy mi lett volna az igazi célja, Körülbelül úgy határoznám meg a végeredményt, hogy Bud csapongva mesél nekünk sok mindenről, ami neki fontos. Nem egyenletes a könyv stílusa, vannak őrülten zseniális részei (az a fejezet, amely arról szól, hogy mit tenne Bud, ha találkozna a filmvászon nagy alakjaival, a sírva nevetős kategória), de bizony akadnak olyan oldalak, amelyeket türelmetlenül forgat át az olvasó, mert már olvasta az előző könyvben a történtet. Rajongóknak kötelező, de a többieknek inkább a korábbi önéletrajzot javasolnám, mert az fényévekkel jobb.

Közepes önéletrajzi írás, amelynek megvannak a maga szépségei, de sajnos eléggé felejthető könyv.

7/10

J.R.R. Tolkien: A hobbit

A Tolkien-varázs Peter Jackson miatt eddig nem hatott rám. Ifjabb éveimnek legnagyobb filmélménye volt a Gyűrűk ura- trilógia (szerény, tökéletesen elfogult  véleményem szerint A király visszatér minden idők legjobb fantasy-filmje), de elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy rögtön a látványos mozifeldolgozás után nekiugrottam Tolkien klasszikusának és - halálra untam magam rajta. Ez nem mostanában volt, de annyira sokkolt az élmény, hogy máig nem próbálkoztam újra. Aztán jöttek a hobbit - filmek, amelyeket kezdetben utáltam, de egyre jobban megkedveltem, és megígértem magamnak, hogy ha a végső felvonás tetszeni fog, akkor elolvasom Tolkien pár száz oldalas könyvét. Nos, Az öt sereg csatáját imádtam, ezért ígéretemhez híven elzarándokoltam a könyvtárba, és nekifogtam az olvasásnak. És elsüllyedt körülöttem az idő, képtelen voltam letenni a könyvet, magába szippantott a történet (dacára annak, hogy minden fordulatát ismertem már a filmvászonról). Miért? A stílus miatt.

Nagy szerencsém volt, egy olyan kiadás került a kezeim közé, amely Szobotka Tibor klasszikus fordításán alapul, de a Gyűrűk ura trilógia világsikere után frissítették a szövegét, hogy minden Középfölde-fan követni tudja, hogy ki kicsoda a történetben, és nagyon érdekes kiegészítő infókat is tartalmaztak az oldalak, többek között Tolkien saját maga által készített képeivel, illetve Alan Lee (akit Peter Jackson is szerződtetett a filmhez a dizájn részlegre) zseniális illusztációival. 

Szóval, a stílus. Tökéletes tündérmesét kaptam, mintha a nagypapám (miért ő? mert imádott az unokáinak mesélni, és nagyon jól csinálta!)  mesélte volna egy hideg téli éjszakán, a három diploma dacára másodpercek alatt kisgyerek lettem újra, aki csillogó szemekkel falja az oldalakat, merül el egy másik világban, amely tele van Tolkien végtelen fantáziájának teremtményeivel, úgymint koboldokkal, törpökkel, tündékkel, sárkánnyal és természetesen a címadó hobbittal. Többször is elámultam azon, hogy milyen különbségek fordulnak elő a filmhez képest, azon pedig teljesen ledöbbentem, hogy Elrond úr valójában csak féltünde (ehhez a sokkhoz tudni kell, hogy nekem a tündék a kedvenceim, és Völgyzugoly urát különösen nagyra tartom), de csak másodpercekre álltam le e miatt az olvasással, mert le nem maradtam volna egyetlen kalandról sem. 

"Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit". Tolkien egyetemi professzor volt, és egy dolgozatot javított éppen, amikor a semmiből eszébe jutott ez, a mára már klasszikussá vált mondat és gyorsan leírta a papírra, hogy ne felejtse el. A többi már történelem, az első hobbit-könyv 1937-ben(!) jelent meg, elsöprő sikert aratott, imádta kicsi és nagy, nem fogott rajta az idő, hiszen a professzor olyan egyedi, szórakoztató és tökéletesen kidolgozott történetet küldött a nyomdába, hogy képtelenség beleunni. 

Nem lettem Tolkien-fan (túlságosan racionális közgazdász vagyok ahhoz, hogy a fantasy műfaja átvegye az elmém felett az uralmat), egyszerűen csak imádtam ez a bájos könyvet, szerintem még idén belefogok A Gyűrűk urába!

Szórakoztató, fordulatos, letehetetlen Tolkien-klasszikus, kötelező darab!

10/10

Gillian Flynn: Holtodiglan

Lány létemre nem igazán vagyok oda a romantikus filmekért (a könyvekért pedig pláne nem), mert mindig azzal érnek véget, hogy a főszereplők boldog mosollyal arcukon beeveznek a házasság pillecukros révébe. Pedig az igazi kalandok csak akkor kezdődnek, amikor a közös lakás ajtaja rázáródik a párra. Mert a szerelem rózsaszín köde túl gyorsan tovaszáll, maradnak a szürke hétköznapok, és a két embernek össze kell csiszolódnia, meg kell tanulniuk együtt élni. Ami nem mindig sikerül, sokan találják magukat néhány év múlva a válóperes tárgyaláson, nem értve, hol siklott félre a kapcsolatuk, hol veszett el a varázs a közös út kacskaringós ösvényén.

Az idei év egyik legnagyobb filmsikere éppen erről szól: hogyan jut el egy boldog fiatal pár odáig, hogy túlzás nélkül meg akarják ölni egymást? Baráti tanács alapján úgy döntöttem, hogy előbb a könyvet olvasom el, és csak utána nézem meg a David Fincher által vászonra álmodott történetet. Most jutottam el odáig, hogy nekiálljak a Gillian Flynn bestsellerének, amely azonnal rabul ejtett, le sem tudtam tenni, addig faltam a betűket, amíg tartottak az oldalak. Rendkívül jó stílusban került megírásra a könyv, amely minden, csak nem romantikus lányregény, egy kőkemény kapcsolati dráma, kiváló thriller, zseniális befejezéssel.

A poros kisváros életét fenekestül forgatja fel, hogy váratlanul eltűnik a kedves, jóravaló fiatalember, Nick Dunne szép, fiatal felesége, Amy. Mindenki értetlenül áll az események előtt, az ifjú pár boldognak tűnt, először mindenki sajnálja a férjet, de aztán egyre több momentum arra mutat, hogy ő a felesége gyilkosa...

Nagyon jó dramaturgiai húzás, hogy a férj és a feleség gondolatait egymással párhuzamosan kísérhetjük figyelemmel, döbbenten olvashatjuk, hogyan távolodott el egymástól a gerlepár az évek során, milyen okok vezettek odáig, hogy földi pokol lett a családi mennyországból. A romantika csak nagyon érintőlegesen van jelen a történetben, egy izgalmas thriller kerekedik a párkapcsolati tragédiából, amely még a legutolsó oldalon is tud meglepetéssel szolgálni olvasójának.  A karakterek nagyon jól meg lettek írva, a történet kiválóan végig lett vezetve, ennek eredményeként a könyv a letehetetlen kategóriába tartozik, kíváncsian várom a filmet!

Zseniális könyv, kötelező darab!

10/10