2014. október 23., csütörtök

Oborni Teréz: Erdély fejedelmei


Soha nem volt Tündérország az a különleges állam, amely az Oszmán Birodalom és a Habsburgok fennhatósága közé ékelődött be, a három részre szakadt Magyarország részeként. Politikai okoknak köszönhette a létrejöttét, és természetszerűleg ugyanezen okok miatt lépett le a történelem színpadáról, miután már nem volt szükség rá. De addig rengeteg vér és szenvedés volt az ott élők osztályrésze, ugyanakkor jobb idők is jártak rájuk néha, amelyekért érdemes volt két világ között félúton megtalálni azt a keskeny mezsgyét, amely nem viszi végromlásba a népet. 
Erdély történetéről és a fejedelmekről rengeteg különböző rendű és rangú alkotás született már, Ugron Zsolna Báthory Annáról szóló könyve újra divatba hozta ezt a korszakot. Jómagam történelemrajongó lévén nagyon sokat olvastam már a témában, a lektűrtől a tudományos igényű munkákig, de azt kell mondanom, hogy Oborni Teréz történész könyve messze a legjobb közülük.
Ne várjunk romantikát, lovasvágtát, asszonyi szíveket porba zúzó daliás fejedelmeket, de unalmas professzori értekezést sem. Szórakoztató, de tárgyilagos leírást kapunk Erdély első embereiről, részrehajlása nélkül, csak a tényeket bemutatva. Egymás után sorakoznak előttünk a történelemórákról ismert alakok, de egyrészt reális  történelmi kontextusba helyezve, másrészt pedig emberközelbe hozva. Vagyis a politikán, az emberi jellemvonásokon túl megismerhetjük a magánembert is (olyan pikáns dolgokra is fény derül, hogy Báthory Zsigmond például orvosi okok miatt nem volt képes eleget tenni férji kötelességeinek, amely az emberi tragédián túl nagyon sokba került az országnak, hiszen egy Habsburg főhercegnő volt a feleség, tehát itt lett volna a soha vissza nem térő alkalom a tartós békére). Az sem túl közismert, hogy Erdélynek női fejedelme is volt Brandenburgi Katalin személyében, de sajnos nem túl sok idő adatott meg neki, hogy bebizonyítsa, egy hölgy is el tudja kormányozni az erősen macsó beállítottságú államot (a sors fintora, hogy végül azért kellett lemondani röpke egy év után, mert olyan pasiba szeretett bele, akinek csak a pénze kellett, és ezzel a méltatlan szerelemmel teljesen hiteltelenné vált uralkodói minőségében - mert ezt egy nőnek nem nézték el akkoriban). 
Nagyon sok érdekességet olvashatunk a nagyon olvasmányosan, ugyanakkor tudományos igénnyel megírt könyvben, sikerült jól eltalálni a stílust, miközben jól szórakozunk, a kellő mélységű történelmi áttekintést is megkapjuk a korról, amelyben az adott uralkodónak vezetnie kellett országát. Szomorúan szép képet kapunk arról, hogyan vált a nagy fejedelmek által felvirágoztatott állam a nem túl túl dicső utódok rossz döntései, illetve a történelem alakulása miatt múlt idővé.
Szórakoztató, érdekes, okos könyv, mindenkinek ajánlom!

9/10

2014. október 18., szombat

Neil Gaiman: Óceán az út végén



Nem könnyű dolog felnőni. Nekem máig nem sikerült (bizonyos szempontból természetesen, mert ettől függetlenül jól működöm a mindennapokban, kézben tartom az életem, nincs szükségem pszichológusra, köszönöm!), és remélem soha nem vész ki belőlem a gyermeki naivitás, időnként szívesebben élek álomvilágban, mint a komor valóságban. Mert mit ér az élet fantázia, mesék, mítoszok és persze Neil Gaiman nélkül, aki megbízhatóan szállítja nekünk, gyermeklelkű felnőtteknek az éltető dózist mindezen elemekből.
Gaiman pályájának csúcsa mindenképpen az Amerikai istenek, az én személyes kedvencem a Sosehol, de szomorúan tapasztalom, hogy kedvenc íróm mostanában ráállt  a magas színvonalú, de nem zseniális alkotásokra, mintha szándékosan takarékoskodna a tehetségével, nem ad bele apait-anyait. Nagyon reméltem, hogy ez a könyv majd változtat ezen a magamfajta rajongó számára gyászos tendencián, de sajnos azt kell mondanom, hogy nem így történt. Ettől még tökéletesen magába szippantott a történet, egyhuzamban olvastam végig a nem túl vaskos kötetet, faltam a betűket, halálra izgultam magam a főszereplőért, de a katarzis elmaradt-megint. És ez egy kicsit nagyon fáj.
Az író talán legszemélyesebb könyvét tarthatjuk a kezünkben, ezúttal nem a világot kell megmenteni, hanem "csak" egy hétéves kisfiú lelki üdve és élete forog kockán, aki te is lehetnél. És leszel is, mert egy idő után rájössz, hogy már a saját történetedet látod bele a misztikus leírásba, magad miatt aggódsz, nem azért a kisgyerekért. Mert tudod, hogy ezen a fázison te is átmentél, csak nem 7 éves korodban, és nem ennyire költőien, fantáziadúsan lépted át a felnőttkor küszöbét. 
Letehetetlen könyv, a szokásos Gaiman színvonalon, profin megírva, azonban igazi teremtő erő hibádzik belőle, így marad egy kevés hiányérzet az olvasóban. De ettől még mindenkinek csak ajánlani tudom, jól sikerült, de sajnos nem felejthetetlen alkotásról van szó!

8/10

2014. október 17., péntek

Szatmári Ferenc: Főzelékes Feri



Aki nálam nagyobb finomfőzelék - fan az lop, csal és hazudik. Sokáig nem értettem, mások miért gyűlölik ennyire ezt a mennyei eledelt, de idővel rájöttem, mekkora szerencsém volt, hogy anno az általános iskolában fantasztikus szakács nénik főztek a menzán, nekik köszönhetően lettem gyerekként rabja ezen éteknek. Természetesen amint alapfokon elkezdtem használni a konyhát, azonnal nekiálltam kísérletezni kedvencem házi elkészítésének tárgyában, de többszöri próbálkozás sem hozott igazi sikert,ámde egyszer teljesen véletlenül ráleltem egy blogra, amelyen azonnal rátaláltam a gyermekkorom ízeit megidéző finomságra. Főzelékes Feri oldalára bukkantam rá, és nagyon hamar törzsolvasója lettem, nem csoda, őrületesen egyedi ízesítéssel tudja feldobni a mindannyiunk által ismert és halálra unt főzelékeket. Nagyon vártam már, hogy megjelenjen a szakácskönyve, izgatottan lapoztam át, és azt kell mondanom, hogy összességében elégedett vagyok vele, de egy kis hiányérzetem maradt.
Szépen fényképezett, profin kivitelezett könyvről van szó, de a patikamérlegen kimért hozzávalók között csak nyomokban fedezhető fel sajnos az az egyedi hangvétel, könnyed lazaság, ami miatt mi olvasók, rákattantunk a blogra. 
A nagy közönség kedvencek (imádott finomfőzelékem Ferisen, a már régóta kipróbálásra váró kókuszos-currys krumplifőzelék) mellett néhány ínyenc fogás is helyett kapott a lapokon (a paradicsomos sültkukorica-főzelék szerelem volt első látásra), amelyek mindegyikére elmondható, hogy könnyen és gyorsan elkészíthetőek. Én biztosan végig fogom főzni szinte az összes receptet (a csicseriborsót nem szeretem, tehát az kimarad, de minden más jöhet!), és mivel fogynom kell (ja, és persze az egészség is szempont, de csak másodlagosan), feltét nélkül fognak elkészülni a finomságok, pedig arra is akad ötlet ebben a szép kivitelű, abszolút hiánypótló szakácskönyvben, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok!

8/10

2014. október 6., hétfő

Neil Gaiman: Szerencsére a tej


Az elmúlt fél év úgy telt el, mint egy pillanat, tényleg. Húzós időszak volt a munka terén is, a filmblogba is rengeteg időt és energiát fektettem, a maradék kevés szabadidőmet pedig a konyhában töltöttem, így történhetett meg, hogy a hétvégén döbbenten álltam a könyvespolcom előtt a hegyekben állnak a rám váró könyveket nézve, mert hónapok óta csak szakácskönyveket olvasgattam (kaptam is az osztást a filmblogon az olvasóktól teljesen jogosan, hogy kezd beszűkülni a szóhasználatom). Az első szabadnapomon (amikor nem csak ájultan aludtam a fáradtságtól, hanem maradt egy kis energiám magamra) azonnal elkezdtem behozni a lemaradást, naná, hogy kedvenc íróm, Neil Gaiman nemrégiben megjelent alkotását vettem le először a könyvespolcról.
Apának lenni nem könnyű dolog (kérdezzék csak meg az enyémet, meg van áldva velem és a húgommal:-)). Ahelyett, hogy nyugodtan olvashatná az újságot, szembe kell néznie azzal a tragikus helyzettel, hogy kifogyott a hűtőből a tej (természetesen azért fajulhattak idáig a dolgok, mert anyukának hosszabb időre el kellett mennie munkaügyben otthonról és apukára maradt a ház és a gyerekek), és a szépreményű utódok nem tudnak reggelizni, mert ez ugyebár alapvető összetevője a zabpehelynek. Kötelességtudó apuka mi mást tehetne, összecihelődik és elindul a közeli boltba tejért. És csak nem akar visszajönni. Már kezdenek nagyon aggódni a gyerkőcök, amikor kicsit zavarodott állapotban, de előkerül a ház ura. Amikor rákérdeznek, hogy mégis mi tartotta vissza attól, hogy gyorsított ütemben térjen haza az éltető tejjel, elővezet nekik egy hihetetlenül csavaros történetet, amelyben akad léggömbön időutazó dinoszaurusz (egészen pontosan stegosaurus), pónik, Földet leigázni akaró giccsmániás izék, wámpírok, lila kerti törpék és megannyi fura szerzet...
Mese gyerekeknek Neil Gaiman módra, ennyi ez a kis könyv, nem több. De még ebben az éppen hogy felskiccelt ujjgyakorlatban is ott a zsenialitás, a jellegzetes stílus, a végtelen fantázia, az olvasmányos történet, az eredeti karakterek, a humor, és még az Univerzum is megmenekül mindannyiunk legnagyobb örömére. Nemcsak gyerekeknek nyújt kiváló szórakozást a történet, hanem felnőtteknek is, Gaiman-nál soha nem lehet tudni, hová fajul a történet, nagyon könnyen bele lehet feledkezni az olvasásba, képtelenség letenni a könyvet, az egyetlen probléma a vele az, hogy rövid, de sebaj, az Amerikai isteneknél majd behozzuk a lemaradást!
Skottie Young rajzai rengeteget adnak hozzá az élményhez, és még az utolsó oldalra is maradt poén, ki ne maradjon a megtekintése!

Vidám, könnyeden szórakoztató Gaiman - semmiség, mindenkinek ajánlom!

10/10