2013. november 2., szombat

Így szerettek ők 2.

A Magyar Királyi Honvédség egészségügyi tisztje érhető módon zilált lelkiállapotban jelent meg abban a lakásban, ahol a felesége tartózkodott a szeretőjével. "Most meghaltok!" kiáltotta és pisztolytáskájához kapott, amelyből látványosan előhúzott - egy mackósajtot. Az abszurd jelenet valóban megtörtént, ami nem is olyan meglepő, ha elárulom, hogy a tisztet Örkény Istvánnak hívták.
Újra visszatért a könyvesboltokba Nyáry Krisztián és a minőségi irodalmi bulvár. Újabb íróink, költőink magánéletébe nyerhetünk bepillantást és ismét kiderült, hogy unalmasan csak az tud írni, aki unalmas életet él. Ennek megfelelően az irodalom nagyjai két végén égették a gyertyát, szenvedéllyel élték az életüket, és jól belegázoltak azoknak a lelkébe, akik megosztották velük a mindennapokat. Ismét fény derült arra, hogy nagy ára van az irodalmi halhatatlanságnak, múzsának lenni nem éppen habos-babos elfoglaltság. A gyönyörű verssorok/prózák mögött rengeteg emberi dráma, tragédia húzódik meg, ugyanakkor persze hatalmas érzelmek is. Mindenki döntse el maga, hogy vállalná-e egy ilyen pusztító, őrjítő, mennyországot és poklot bejáró, zsigerig hatoló szerelmet. Én biztos kipróbálnám, mert egyszer át kell élni egy ilyen érzelmet, de azért hosszú távú kapcsolatban nem gondolkodnék egy íróval/költővel, az biztos!
Nézzünk néhány érdekességet a könyvből:
- A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc lángoló szerelmes sorokat írt - egy férfihoz 
- Rejtő Jenő két alkalommal is a gépírónőjét vette feleségül, akiknek estélyi ruhában kellett gépelniük
- Móricz Zsigmond korántsem plátói érzelmeket táplált Csibe iránt, olyannyira nem, hogy még közös gyerekük is született
- Karinthy Frigyes fegyverrel a kezében szöktette meg férjétől első feleségét, miután párbajozott is miatta
- Bródy Sándor szíven lőtte magát, amikor szeretője, Erdős Renée (az első női író volt, akinek volt mersze erősen erotikus regényt írni) elhagyta
- Füst Milán 60 évig tartott fenn szerelmi kapcsolatot szíve hölgyével, akivel csak néhány napot éltek együtt
- Jászai Mari elhagyta a halálos beteg Reviczky Gyulát egy 18 éves fiatalember kedvéért, akit ő nevezett el Szomory Dezsőnek (és akit persze szintén elhagyott..)
Sorjáznak előttünk a különböző emberi sorsok, akadnak szép, szomorú, tragikus, és gyönyörű szerelmek is, a régmúltból és közelmúltból egyaránt, szórakoztató, mégis tárgyilagos stílusban, és persze nem maradhatnak el az örökbecsű sorok sem.
Szerintem ez a könyv jobban sikerült, mint az előző, egységes, olvasóbarát a stílus, mondhatnám profibban lett megírva, lehet rajta szörnyülködni, elandalodni, intimpistáskodni, de közel sem bulvár színvonalon. Mindenkinek ajánlom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése