2013. augusztus 1., csütörtök

Mr. Darcy, ó, Mr. Darcy

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen és a Bronte nővérek az egyik kedven íróim, pedig ha valamit el lehet mondani a műveikről az az, hogy nem sok minden történik bennük. Jellemzően van egy leány, a huszas évei elején vagy a tizes éve végén, többnyire egy paplakban lakik, vagy rokona egy papnak, szegény, esélye sincs megházasodni, meló nuku, elvégre abban a korban nem volt szokás, hogy dolgoznak a nők – legalábbis az úrinők.
Mégis imádom, amiket írnak, teljesen elrepítenek a saját korukba, beleélem magam a férjfogás fontos feladatába, a mai szemmel finomkodónak tűnő mondatok sem zavarnak, sőt!
És persze ebben a könyvben ott van MR. DARCY, akit az is ismer, aki még nem olvasta a könyvet, hiszen Bridget Jones is utána epekedik, azt a filmet pedig minden élő ember legalább egyszer látta! (Itt kell megjegyeznem, hogy a filma azon ritkák egyike, ahol a szinkron fényévekkel jobb, mint az eredeti szöveg.)
No de mi is történik ebben a műben? Adott egy család (Benneték), 5 lány, apa, anya (aki nem kicsit idegesítő és felszínes), egy ház, amelyben csak az apa haláláig élhetnek, utána mindenkinek sipirc. Új nemesember érkezik a városba, persze mindenki le akar csapni rá (Mr. Bingley), de neki mit tesz isten, pont főhősnőnk (Elizabeth) nővére (Jane) tetszik meg. A fess fiatalember tiszteletére rendezett bálon feltűnik Mr. Darcy is, aki meglehetősen kellemetlen, fennhéjázó, mai szóval tenyérbemászó figura.
Kicsit összefoglalom, mi történik ezután, amolyan teleregényesen: mielőtt a két fiatal megvallaná egymásnak, hogy szerelmesek, a pasi lelép, magyarázat nélkül otthnagyva a leányt. Darcy kellemetlenkedik, Elizabeth-et ez nem érdekli. Telik-múlik az idő, az a pletyó járja, hogy Bingley nősül és persze nem Jane-t veszi el. Jane kiakad, elutazik felejteni. Bingley nővérei keverik a kakit, el akarják érni, hogy a tesójuk mást vegyen el, mint Jane-t. Elizabeth megtudja, hogy Darcy is benne van a keverésben – az ok a lány családjának mivolta. Elizabeth-et 2en is megkérik (Mr. Collins, aki még Darcy-nál is nagyképűbb és fárasztóbb; és maga Darcy), de a lány mindkettőt kikosarazza. Ezért az anyja szinte kitagadja, de persze nem. 1-2 ember belép a történetbe, kiderül, hogy Darcy nem is mocsok, sőt. És természetesen happy end, Jane összeházasodik Bingley-vel, Elizabeth Darcy-val.

Mint szinte minden klasszikust, ezt is többször megfilmesítették, de szerintem 2 emelkedik ki ezek közül: a Kiera Knightly főszereplésével készült film, és természetesen a BBC mninsorozata, amiben Colin Firth játssza Mr. Darcy-t.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése