2013. február 6., szerda

Verdi: Aida


Megértem az operára.
A zenében alapvetően sznob vagyok: musical, rockopera. Az úgynevezett könnyűzene eléggé hidegen hagy, leragadtam a Queen-nél. Mivel egy operettfüggő apukával élek egy háztartásban, ezért néha egy - egy operett is becsúszik az életembe. Aki Rock Színházon nőtt fel, úgy, mint én, annak, ahogy szoktam volt mondani, van szeme és füle a zenéhez és a zenés színházhoz. Számtalanszor előfordult, hogy szó nélkül felálltam és kimentem, ha hamis hangot hallottam egy színházi előadásban (ma már nem vagyok ennyire drasztikus, megvárom a szünetet, utána megyek el). Rettenetesen fáj látnom, hogy milyen alacsony színvonalra süllyedt a zenés színház, ma már ott tartok, hogy kizárólag a Madách Színházban és a Fővárosi Operettszínházban vagyok hajlandó zenés darabot megnézni (bár már ott is értek csalódások, de azért összességében ezeken a helyeken még jó minőségű előadás látható-hallható).
Mikor jó egy musical előadás? Ha a színész(nő) jól tud énekelni, táncolni és szerepet játszani. Ha jó a szöveg és a zene, valamint a koreográfia, magával ragad az előadás. Miért nem szerettem az operát? Túl statikusnak találtam. Az énekesek csak állnak, nincs történés a színpadon, mindenki csak arra vár, hogy mikor vágják ki a magas cét. Az elmúlt év folyamán jutottam el odáig, hogy lehet, hogy mégsem ez a helyzet.
Kicsit nagyon megcsömörlöttem a musical/rockopera világától, egyre inkább úgy éreztem, hogy valami éteribb, tisztább érzést szeretnék átélni, nem a látványra szeretném helyezni a hangsúlyt, hanem a "halványra".
Tavaly kezdődtek az Uránia moziban a felvételről leadott operaelőadások vetítése. Elhatároztam, hogy teszek egy próbát az opera műfajával. Ezért nagyon megörültem, amikor láttam, hogy a két ünnep között leadják a Metből (az opera műfajának leghíresebb színházából) Verdi Aidáját. Azonnal lecsaptam a jegyre, és az előadás napján kíváncsian utaztam Pestre az egész napos programra (délelőtt kezdődött az előadás, és késő délután ért véget, na ja, az opera nem ötperces műfaj).
Azért erősen aggódtam, hiszen az első operaelőadásom volt, de semmi okom nem volt rá, mint kiderült, nagyon tetszett az előadás, teljes mértékben magával ragadott a feeling.
Az Aida Guiseppe Verdi  négyfelvonásos operája. Szövegét Auguste Mariette régész története alapján Antonio Ghislanzoni írta. 1871. december 24-én  mutatták be a kairói operaházban.
A széles körben elterjedt nézettel szemben az Aida nem a Szuezi - csatorna megnyitójára készült. Egyiptom uralkodója, Ismail pasa az új operaház megnyitójára rendelt egy darabot Verditől, de ő ezt visszautasította, így a nyitóelőadás 1869  novemberében a Rigoletto volt. Később a szervezők újra megkeresték Verdit, most már kifejezetten operát kérve, de a mester megint nemet mondott. Figyelmeztették, hogy akkor Charles Gounod-t kérik fel, majd mikor végül azzal fenyegették, hogy Richard Wagnert bízzák meg, Verdi aláírta a 150 000 frankos szerződést.
Az opera története röviden: Egyiptomban vagyunk, a fáraók korában. Etiópia támadásra készül Egyiptom ellen. Van egy ifjú hősünk, Radames, aki a hadsereg főparancsnoka lesz. Boldogan élhetne, de amilyen peche van, beleszeret Aidába, az etiópiai uralkodó túszként fogva tartott lányába. A szerelem kölcsönös, ámde Amneris, a fáraó lánya beleszeret Radamesbe, és elkezdődnek a problémák.. Mivel operáról van szó,  tragikus a vég, az ifjú szerelmesek együtt halnak meg abban a barlangban, ahol az árulóként elítélt Radamest befalazzák, a fáraó leányának pedig marad az ima Radames lelki üdvéért.
Habár több, mint négy órás volt a közvetítés, én egyáltalán nem találtam hosszúnak az előadást. Lenyűgözött a látvány (hihetetlen színpadképek váltották egymást, tényleg fáraói pompa uralkodott), a leghatásosabb a győzelmi bevonulás volt, ahol igazi lovak is megjelentek a színen:

Radamest Roberto Alagna játszotta, zseniálisan. Mivel tényleg zéró tapasztalatom van az operában, ezért csak azt tudom leírni, hogy egyrészt gyönyörű hangja van, másrészt pedig magával ragadó, mély átéléssel alakította a szerepét:
A felvonások között beleshettünk a színfalak mögé, és interjúkat láthattunk a főszereplőkkel. Roberto Alagna igazi profi: végigénekelte a felvonást, majd anélkül, hogy látszott volna rajta bármilyen fáradtság, kedvesen belemosolygott a kamerákba, és összeszedetten, komolyan nyilatkozott. 
Aidát Liudmyla Monastyrska alakította méltóságteljesen, teljes mélységében érzékeltetve Aida ellentmondásos helyzetét: beleszeret az ellenség fővezérébe, hazája és a szerelem között kell választania.:
Amnerist Olga Borodina alakította, méltó ellenfele volt Aidának, a fáraó büszke lánya, akinek büszkeségét semmibe foszlatja a szerelem:
Mindenképpen meg kell említenem, hogy a fáraót egy magyar operaénekes, Sebestyén Miklós alakította!
Csodálatos volt az előadás, teljesen átmossa az ember lelkét a tiszta, éteri zene, a földöntúlian szép, kifejező hangok, a lüktető érzelmek, a dráma ereje.

Mit is mondhatnék: jövőre, ugyanitt!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése