És igen, Smiley végre elkapta Karlát!
Le Carré újra megtalálta a stílust, briliánsan mutatja be, hogyan sző végzetes hálót Karla köré kedvenc antiszuper kémünk.
Smiley már békésen éli a nyugdíjas éveit (most éppen Ann nélkül, de náluk ez a helyzet folyamatosan változik, ugye), amikor váratlanul visszahívják a Köröndre. Természetesen ismét fennforgás van, amit természetesen Smileynak kell megoldania.
Egy Párizsban élő orosz emigránst, Madame Osztrakovát felkeresik az oroszok, és felajánlják neki, hogy kihozzák Oroszhonból a lányát. Néhány nappal később egy londoni parkban egy idős férfit megölnek, aki teljesen véletlenül egykor a szovjetellenes disszidensek vezetője volt. Mi köze a két dolognak egymáshoz? Smiley dolga ennek a kiderítése, és a szálak Karlához vezetnek.
Smiley ezúttal elsősorban saját maga dolgozik, csak a történések vége felé kapcsolódnak be a barátok, egykori kollégák a nyomozásba, lassan, de biztosan haladunk a végkifejlet felé. Mikroszkopikus nyomokból indulva jutunk el Karla egyetlen sebezhető pontjához: a lányához. Mert még egy vérszomjas bűnözőnek is van szíve...
Zseniális a stílus, teljesen leköti az embert a nyomozás, halálra izgultam magam, pedig ismét elmaradtak a James Bond-féle akciók, inkább egy bürokrata Sherlock elmekalandjait kísérhettük figyelemmel. Csak hangyányival marad el az első könyv színvonalától (na igen, mindig az első a legjobb!), az utolsó fejezet pedig - amikor Karla megtörten megérkezik a britekhez-, az az írói lelemény csúcsa! (ezt a részt biztosan nem kell újraírnia a leendő film forgatókönyvírójának, annyira moziszerű - a Casablanca óta nem volt ilyen zárójelenet, az tuti!)
Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, John le Carré tényleg szépirodalmi magasságokba emelte a kémtörténetet, miközben hibátlanul szórakoztatja az olvasót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése