A nyomorultak

Előzetesen azt kell tudni, hogy színházfüggő vagyok, ezen belül musicalfüggő. A telefonom pinkódja pedig hosszú évek óta 24601. Igen, ez Jean Valjean száma. Egy régi színházi előadásra emlékére, még középiskolás koromban láttam a Rock Színházban Földes Tamás főszereplésével (Szinetár Dóra volt Gavroche), és amit azóta sem tudott felülmúlni  nálam egyetlen musical sem. 

A musical Victor Hugo azonos című regénye alapján született, és hihetetlen lelki mélységekbe kalauzolja nézőit, Miklós Tibor fantasztikus magyar fordítása pedig még mélyebb dimenziókba emeli a művet.

Őszintén mondom, zéró elvárásokkal ültem be a filmre, egyszerűen csak kíváncsi voltam. Mit mondjak, elég szomorúan álltam fel a film végén. Az alapvető probléma a két főszereplővel: Hugh Jackmannal (Jean Valjean) és Russel Crowe-al a következő: Hugh-nak nagyon jó hangja van, de nincs benne drámai erő, és az a nyers őserő sem látszik, ami Jean Valjean alapvonása, Russel drámai erejével nincs gond, viszont hangja sincs. Nem egy nyerő kombináció, ugye? Hát, nem. Sajnos az Oscar - díjas rendező, Tom Hooper (A király beszéde) egyáltalán nem tudott felnőni a feladathoz, kusza jelenettengerben gázolunk, a musical sodró ereje nem jön le a vászonról (kivéve a barrikád jelenetek, a forradalmi hév természetesen mindenkit magával sodor), és a film eszközeivel nem tudta kifejezni a musical sokrétű mondanivalóját.
A mellékszereplők mentik meg a filmet: Anna Hathaway egyszerűen csodálatos, az Oscar-jelölés tuti. Sascha Baron Cohen, mint Thénardier, és Helena Bonham Carter, mint Madame Thénardier lenyűgőzően jók, Samantha Barks, mint Eponine nagyszerű (na ja, az angoloknál a színpadon is ő játsza ezt a szerepet, látszik is). A többiek viszont felejthetőek, Marius alakítója pedig kifejezetten csapnivaló.
Annak, aki még nem látta színpadon a darabot, érdemes megnéznie, a többiek viszont velem együtt inkább vessék rá magukat a youtube-ra, és keressenek rá a színházi előadásokra.